a somló-hegy ezerszínű világa

a borvidék története

A talaj termékenysége, a kellemes éghajlat, az egészséges levegő és víz és főleg a megtelepedésre alkalmas, védelmet nyújtó hegyoldal vonzották Somlóra ősidők óta az embereket.
Különösen a két forrás, a Szent Márton és a Séd forrás, a leggyakoribb találkozási helyeken találhatók ennek bizonyítékai.
A neolit korból (ie. 5000-3000) csiszolt kőszerszámokat, eszközöket, gombokat találtak.
A bronzkori leletek virágzó életről tesznek tanúságot.
A kelták telepei szintén a két forrás környékén voltak. Ezeket a telepeket fejlesztették tovább a rómaiak, akiknek a szőlőtelepek meghonosítását, a szőlőművelés elterjedését köszönhetjük.
A rómaiak után valószínűleg visszaesés következett be és a népvándorlás szörnyű évtizedei sem kedvezhettek a békés, hosszú évekre tervezett szőlőművelésnek.
A honfoglalás után azonban új életre kelt a szunnyadó Somlón, mely első virágkorát az Árpádok alatt élte.
A honfoglaláskor az egész Somló a környező falvakkal együtt egy családnak került tulajdonába, a Noszlopy nemzetség őse, Ákus bán Árpád fejedelem alatt kapja az ország első elosztásakor. Az 1093-ban kelt okirat I. László alatt említi először a Somló-vár szőlőskertjeit. A család tulajdonában van még egy 1125-ben készült adománylevél szerint, de a királyi uradalom már igen korai létezése az okiratokból kitűnik, például a vásárhelyi és a dobai rész a bencés apácazárdának való adományozásával.
A tatárjárás után IV. Béla olasz telepeseket hozott be a Somlóra, akik a szőlő szeretetén kívül új fajtákat és termesztési ismereteket is hoztak magukkal.
A XIV. század közepén a dobai királyi udvarnokok a király részére a Szent Márton forrás melletti terület telepítését végzik.
Az 1301-ben és 1418-ban keletkezett okmányok bizonyítják, hogy a Somlón jó áron keltek el a szőlők, egyben azt is, hogy ekkor már sok különféle rendű és rangú tulajdonosa volt a szőlőknek.
Az 1511-ből származó hegyi törvény, kimondja, hogy a szőlőtulajdonos szőlőjét szabadon csak "osztatlan atyjafiának adhatja el" és csak Vásárhely város engedélyével.
Az 1542-ből fennmaradt regisztrátum szerint 85 szőlősgazda fizetett hegyvámot, 1570-ben ez a szám 120-ra emelkedett.
A törökök somlói uralmát hamar kiheverte a környék, és bár a Somló a "legkurucabb" vidéken állta a vártát, a Rákóczi-szabadságharc nem hagyott olyan fájó emlékeket, mint a megelőző idő. Ezután a fejlődés nyugodt évei következtek.
A hegy hívogató szavának engedve nemcsak a környék, hanem távolabbi vidékek nemesei és jómódú emberei is iparkodtak a Somlón szőlőt szerezni.
Ettől vette kezdetét a Somló második virágkora, a szőlőtulajdonosok nem kisebb nevek voltak, mint az Erdődyek, Esterházyak, Inkeyek, Zichyek és neves egyházi méltóságok és rendek.
Ebben a korban a somlói bor a Habsburg-ház és a főúri asztalok keresett itala volt.
A két világháború között gyakorlatilag megőrizte ezt a státuszát, bár már ekkor megkezdődött a birtokrendszer felaprózódása, és nyaralóteleppé válása. Ez a felaprózódás a II. világháború után folytatódott. A minőségi bortermelés stagnált, a borvidéket más borvidékkel vonták össze, majd a 80-as évek elején a szövetkezetek és az áfész fajtaszőlők telepítésével új irányt adott a fejlődésnek.
A rendszerváltás után a magántulajdon meghatározóvá válásával és a piac követelményeinek megfelelő minőségjavulással a Somló remélhetően a harmadik virágkorába lépett.

a somlói vár története

A Somló, ez a síkságból kiemelkedő hegy a legrégibb időktől kezdve vonzotta magához az embereket, mert biztos menedéket ígért. Ennek további erősítésére szolgált az északi oldal kiálló sziklájára épített vár.
Hogy ki építette, nem tudjuk. Eleinte királyi vár volt. Már 1093-ban Szent László király idejében történik róla említés a tihanyi apátság birtokát és jogviszonyait megerősítő okirat formájában.
A tatárjárás idejében valószínűleg elpusztult és csak pár évtized múlva épült fel újra. A vár építési jellege, védelmi rendszere, és funkcionális kialakítása erre enged következtetni. A vár régi urairól nem sokat lehet tudni, bizonyos okiratokból azonban kitűnik, hogy királyi saját birtok volt, amit az uralkodó királyok időnként hűséges híveiknek adományoztak. Így került a vár Csenik Jánoshoz, akitől az 1352-ben kelt okirat szerint Nagy Lajos király a várat elvette, és Himfy Benedeknek adományozta.
A vár 1389-ben visszakerül királyi birtokba, de még ugyanebben az évben Zsigmond király Gara Miklós nádornak és örököseinek adományozta. Ezek után kisebb-nagyobb megszakításokkal a Gara családhoz tartozott, majd Gara Jób a somlai uradalmat és a várat 1479-ben Mátyás királynak adja el.
Mátyás király 1480-ban Kinizsi Pál királyi főkapitánynak ajándékozta. A monda szerint ebből az időből való a vár alatt, a Dobára vezető út mentén látható Kinizsi-szikla. Kinizsi Pál a várat Mátyás király halála után Zápolya Istvánnak zálogosította el, amit 1495-ben királyi adományként is megerősítenek.
Ugyanezen évben, 1495-ben új gazdája lesz a várnak Bakócz Tamás egri püspök, később esztergomi érsek személyében, aki 12.000 arany forintot fizetett érte. II. Ulászló király 1502-ben erősítette meg birtokában. Bakócz Tamás 1501-ben II. Ulászló, majd 1517-ben II. Lajos király engedélyével végrendelkezett birtokai felett. Ennek értelmében a somlói várat egyéb más birtokokkal együtt unokaöccse, erdődy Bakócz Péter kapta. Bakócz Péter rövidesen elhagyta a pór hangzású Bakócz nevet, és Erdődy névvel cserélte fel. Ez a birtokalakulás az egyházi vagyonból előálló nagybirtok tipikus példája. Bakócz Tamás 1521-ben hal meg, és ezután ténylegesen is Erdődy Péter a várúr.
A mohácsi vész utáni években 1543-ig nyugalom volt a környéken, de Székesfehérvár eleste után már Veszprém megyét dúlták fel a törökök. A törökök pusztításáról Zrínyi Miklós horvát bán értesülvén a török csapatok után indult, rajtuk ütött, és a magyar és horvát katonák egy ingoványos hely fele terelték a törököket, akik vagy a mocsárban vesztek, vagy Zrínyi katonái által pusztultak el. Váltakozó szerencsével évtizedekig tartott a végvári csatározás. Erdődy Péter, a vár ura a csatározások miatt adóssággal volt kénytelen megterhelni birtokait. 1547-ben a vár zálogjoga Choron András tulajdonába került, majd 1555-ben kénytelen volt eladni a várat ugyanezen Choron Andrásnak 15.000 arany forintért.
Ezek után a Choron család vette birtokba a várat és az Erdődy vagyont, és a családon belüli többszöri csere, osztozkodás, per és vita után 1735-ben kerül újra az Erdődy grófok birtokába, miután egyezségre lépett a kiterjedt család tagjaival. A Somló vára ezután véglegesen megmaradt a gróf Erdődy család birtokában.
A tulajdonuk 1945-ben szűnt meg, amikor is államosították. A vár már az 1700-as években hanyatlásnak indult,- az Erdődyek vagyonukat a dobai oldalon lévő kastélyba fektették -, és 1945 után ez a hanyatlás tovább folytatódott. Ma a várrom a jelenlegi állapotában is festői szépségével utal arra, hogy milyen lehetett fénykorában.