a somló-hegy ezerszínű világa

szőlői, borai

A Somló bora a "somlai".

Mondhatjuk, hogy a hiteles somlai bor úgy jött létre, hogy a nagy hírű elődök a borvidék területére telepített vegyes fajtaszerkezetű szőlőiket egyszerűen egybeszüretelték.
A lényeg az egybeszüretelés tényén nyugszik. A ma divatosan "cuvee"-nek nevezett borházasításokat, a különböző borok valamilyen meghatározott arányban történő összekeverését a somlói gazdák a szőlőtőkéken végezték el, a különböző, nekik tetsző vagy éppen divatos szőlőfajták egymás mellé telepítésével. Ezt a receptet a fajtaszőlők bevezetése előtti évekig minden gazda az elődök és a saját tapasztalatai alapján állította össze, azaz a szőlőfajták telepítését ennek alapján végezte.
Jómagam is vásároltam olyan szőlőföldet, amelyen az idős gazda állítása szerint az ükapja 40 szőlőfajtából telepítette a szőlőjét. Közel 15 fajtát meg is tudott mutatni az akkorra már a művelés hiánya miatt csaknem teljesen lepusztult szőlőjében. Az elbeszélése során többször említette, hogy rá csak azt hagyták, hogy legfontosabb az, hogy minden negyvenedik tőke tramini fajta legyen.
Ebből és az ezzel kapcsolatos gyér, de hasonló tartalmú leírásokból kiolvasható, hogy a somlai bor nem véletlenül egymás mellé keveredett fajták elegyéből készült.

Milyen volt valójában ez a somlai, mi volt a receptje, mi volt a telepítések titka?

Cseresnyés Sándor főorvos 1848-ban megjelent "A NAGY SOMLÓ HEGYRŐL" című munkájában az alábbiakat írja: "Az igazi somlai örök bélyege a sok vas, kellemetes savanyúság, kesernyés íz, eperszag, zöldes sárga szín, 's inkább gyomorra, mint főre dolgozó erő".
Cseresnyés főorvos az alábbi fajtaösszesítőt adja meg a Somlón telepített szőlőkről:
furmint- fehér bajor- fekete bajor- térdes bajor- kolontár bajor- bákor(piros bakator)- fejér szőlő- sárfejér- zöld fejér- juh farkú- fekete kadarka- kéknyelű- kecskecsecsű- leány szőlő- gergely szőlő- fejér muskota- fekete muskota- vörös muskota- római szőlő- rakk szőlő- pozsonyi szőlő- petrezselyem szőlő- fekete öreg- fekete váci- som szőlő- cseke szőlő- fehér tüskés seggű- fekete tüskés seggű- tök szőlő- török szőlő- világos szőlő- zöld szilváni (czilifánt)- jakab szőlő- fejér szilva szőlő- veres szilvaszőlő- budai zöld. Legjobbnak a római, török, szigeti, sárfejér, fejér, budai zöld, zöld fejér, gergely, pozsonyi és rakk szőlőket tartja.

Egy 1850-ből, családi hagyatékból származó írásos anyag szerint Németh György somlói borász az alábbi receptet hagyja utódaira:
"Legjobb bort ád ily szőlővegyítés, úgymint szigeti, fehérszőlő, kéknyelű, bajor, szilifán és piros bákor."
Kényelmes lenne azt hinni, hogy ez a recept a somlai bor archetípusa, vagy a követni való példa. A felsorolt szőlőtípusok nyilván nem véletlenül estek ki a termesztésből, ezen kívül nem bizonyított a nagy titok, éspedig az, hogy a felsorolt fajták milyen sajátos tulajdonságokkal járultak hozzá a legendás bor kialakításához. Nyilván abban az időben is, ahogy ma is, sok borásznak megvolt a saját, legjobbnak hitt receptje.

A filoxéravész /1870/ utáni újratelepítések országszerte a hatalmas fajtagazdagságot igyekeznek szűkíteni. A Somlón, a parasztbirtokokon a fajtaösszetételt továbbra is a sokféleség jellemzi. Csak a nagyobb birtokokon, az "úri szőlők"-ben kezdődik a fajtatáblák ültetése. Molnár István a szőlőművelésről és borászatról írt kézikönyvében /1883/ ennek megfelelően három szőlőfajtát, a furmint, a juhfark és a sárfehér fajtákat jelöli meg a somlai bor /kis somlai/ összetevőiként.
Nehéz azonban elképzelni, hogy ez egy kiérlelt, bevált, autentikus recept lenne.
A filoxéra 1879-ben jelent meg a Balaton északi szőlőtermő helyein, így valószínűleg a Somló környékén is. A gazdáknak a filoxéra elleni küzdelemben, illetőleg az újratelepítés gondjai közepette, 3-4 év alatt nem sok ideje lehetett a recept kipróbálására.
Ezt mutatja az is, hogy a millennium környékén az Esterházy, a Zichy és az Erdődy birtokok, ill. a bencések és ciszterciták világmárkás borokat termeltek, fajtaszőlőkből.

Bár a három komponensű somlai lehetőségét megerősítik a későbbi nagy ampelográfusok, Pettenkoffer Sándor /1930/, majd Németh Márton is /1970/ , azonban ezt valószínűleg csak a szőlőfajták sajátosságainak és egymáshoz való kedvező viszonyának magas szintű elméleti ismeretében tehették.
Az élet azonban az más koreográfiát diktált. Éppen Németh Márton az, aki 1960-ban azt írja, hogy ebben az időben már nem talált sárfehér telepítésű táblákat a Somlón.

Érdekes és a mai korhoz és realitásokhoz legközelebb álló leírás a somlói borokról Fornády Elemér /A borkezelés mestersége /1941/ könyvében található.
"A somlói bort még ma is 8-10, részben e vidéken honos, ősi szőlőfajtából együttesen sajtolják és erjesztik ki.
E fajták hosszabb érlelés alatt együttesen kialakult zamatanyagai adják meg a somlai bormárka íz- és illatharmóniáját.
Somlai törzsfajták: furmint, budai zöld, juhfarkú
Somlai édesítőfajták: piros tramini, rajnai rizling és ezerjó
Somlai bőtermőfajták: mézes fehér, rakszőlő és olaszrizling"

További hasznos és megszívlelendő tanácsot ad:
"A somlai bor valóságos szuverén fejedelem a magyar borok között. Semmiféle házasítást nem tűr meg, ezzel azonnal elveszti önálló jellegét. Magyarország legegészségesebb bora."

Jelenkorunkban is számtalan "hivatalos" és magánvélemény van a témát illetően.
A kedves olvasó, aki idáig eljutott az olvasásban, megérdemelné, hogy világos, szabatos meghatározást kapjon a "somlai"-t illetően.

Sajnos, nem tehetem, mert magával a "somlai" szóval is baj van.
Idézem Márai Sándort:
"Már a neve körül is sok a fogalomzavar: ejtik "somlai"-nak, aztán "somlyói"-nak, de mindez csak suta beszédhiba. Becsületes neve "somlói", s mint a nagynevű, kihaló családok, ez a bor is megköveteli, hogy nevét tisztességesen ejtsük. Ez a magyar borok fejedelme."