a somló-hegy ezerszínű világa

a hegy földrajza

A Bakony hegység nyugati lábánál, de már a Kisalföld síkságából emelkedik ki a Somló páratlan szépségű, 435 m-es haranghegye. A körülötte elterülő, hullámos térszínből mint hatalmas sziget nyúlik a magasba, és már messziről magára irányítja figyelmünket. Veszprém megyében, Devecsertől 6 km, a lábánál elterülő Somlóvásárhelytől 1 km távolságra fekszik. Körülötte ősi falvak: Doba, Oroszi, Borszörcsök, Somlóvásárhely, Somlójenő, Tüskevár (az egykori Nagyjenő), Iszkáz, Somlóvecse és Somlószőlős. E kis falvak történelme, jóléte is szorosan összefonódott a hegyen épült vár múltjával, lakóinak pedig ősi foglalkozása, kenyere a Somló hegyi szőlők művelése.
Somló neve ősi magyar név. Abból az időből származik, amikor még somfa borította a hegy tetejét, lankáit. Ekkor még som (Cornus mas) és nem szőlő termett rajta. Az egész hegy somos volt, a rajta nőtt temérdek somfától. A sommal benőtt, sommal fedett, sommal ékes vagy somtól terhes hegy, ha a sommal borítottság már messziről látszik, feltűnik, az ilyen hegy - az Árpád-kori idők magyar nyelvén (közelebbről a dunántúli tájnyelven szólva) - "somlik". Mielőtt szőlővel betelepítették volna, az egész hegy "somlott".
Más felfogás szerint a megcsuszamló, suvadó oldalú helyet, vagy a zöld erdőövezetből kiemelkedő kopasz, sziklás hegytetőt is így jelölték. De olyan felfogást is hangoztatnak, hogy a somlik szó a zöld héjából kifejlő (pl. dió, som stb.) gyümölcsöt is jelenti.

a hegy földtani kialakulása

Évmilliókkal ezelőtt kezdődött a Somló születése, a földtörténeti múlt harmadkorának közepén. Hazánk területét ebben az időben még hatalmas vízfelület borította. Ez az egykori tenger elvesztette összefüggését az óceánnal, és 5-10 millió évvel ezelőtt - a pliocén korban folyamatosan beltengerré vált. Ez az óriási tó a Turáni-tó, a mai Magyarország területén elhelyezkedő öble pedig Pannóniai-tó néven ismert. Vize olyan mély volt, hogy csak a 300 m-nél magasabb hegyek csúcsai emelkedtek ki belőle.
A pliocén korban a Pannóniai-tóba ömlő folyók nemcsak édesvizet, hanem nagy mennyiségű törmeléket, agyagos iszapot, homokot, kavicsot, a szelek pedig finom homokot, port hordtak a vizébe. Lassan feltöltődve, a korábban nyílt vizű terület elpocsolyásodott, majd a teljes feltöltődés után szárazfölddé alakult át.
A tó kiszáradását követően - a harmadkor végén -, a föld mélyében levő bazalttömegek egyes helyeken a felszínre buggyantak.
Ez a hatalmas "bazaltvulkánosság" hozta létre a Balaton vidékén a gyönyörű Tapolcai-medence (Badacsony Szent György-hegy Csobánc, Gulács, Tóti, Haláp) hegyeit. Kissé távolabb, a Balaton-felvidék északnyugati ellaposodásán, a Kisalföldön, további szebbnél szebb bazalthegyeket találunk. Mindezek természetesen a Balaton-felvidék bazaltterületéhez tartoznak, mint ennek a nagy, vulkáni kitöréses területnek messzire elszakadt előőrsei.
A Somló típusos bazaltvulkán, alakja az idők folyamán a pusztulás nyomán változott. A pusztulást elősegítette a szél, amely a Pannóniai-tó megszáradt üledékét felkapva, hatalmas felhőkben szállította dél felé, egyre jobban letarolva az eredeti felszínt. A területen keresztülrohanó Ős-Duna, a csapadékvíz, a patakok, folyók vize is egyre jobban mélyedő medrével rombolta a talajt. Ennek felszíne lassan süllyedt, s így a Somló bazaltkúpja egyre jobban kiemelkedett. Végül is kialakult a táj mai képe.

a hegy ökológiája

A Somlói borvidék éghajlata a Dunántúlra jellemzően kiegyenlített, minden nagyobb szélsőségtől mentes. Az évi középhőmérséklet az országos átlagot kissé felülmúlja. A szőlővel borított domboldalak szinte fagykármentesek. Az évi napfénytartam 1950-2000 óra között váltakozik. Az évi csapadékmennyiség 650-700 mm. A csapadékeloszlás viszonylag egyenletes. Jégverés a borvidék szőlőit ritkán sújtja. A somlóiak megfigyelése szerint jelentősebb jégverés kb. hétévente fordul elő, leginkább július végén Szent Anna nap körül.
A Somlói borvidék jellegzetessége, hogy szőlőhegyeinek minden oldalán, tehát az északin is eredményes szőlőtermesztés folytatható. A geometriailag több csonkakúpra bontható hegyek alapját és alsó kúpjait harmad- és negyedidőszaki üledékek építik fel. A szőlőültetvények többnyire ezeken a területeken települtek, a hegy magasságától és a rétegződéstől függően 150-300 méter tengerszint feletti magasságban.
A szőlőhegyek talajának képződésében a bazalt és a bazalttufa fontos szerepet játszik. Bazalttufa alapkőzeten, bazaltos és tufás málladékon és az ezekre települt lösszel borított lejtőkön barna erdőtalajok, legnagyobbrészt Ramann-féle barnaföldek alakultak ki. A nagyon bazaltos, tufás, köves lejtőkön és kisebb platókon a vékonyabb borítású bazalt málladékokon erubáz talajok (fekete nyiroktalajok) és vasas agyagtalajok is előfordulnak.